17. szám - Nitya-seva hírlevél

  2017. február

Vasanta-pancami napja ‒ mely Indiában a tavasz kezdetét jelzi ‒ február legelejére esett az idén, s Új-Vraja-dhamát, az előző években megszokotthoz hasonlóan, ismét hó borította. Egyedül az oltár árasztott tavaszi hangulatot. Radha-Syama a hagyományokhoz híven sárga ruhában tündökölt, s minden egyéb díszítés is sárga színű volt: a függönyök, a virágok… sőt, azok az ételfelajánlások is, melyeket sárgán is el lehet készíteni!

Pár nap múlva tartottuk az Úr Nityananda megjelenési napjának fesztiválját: a templomszobában a szent név folyamatos éneklésével és Nityananda-kathával ünnepeltek a bhakták, akik annyira lelkesek lettek ettől, hogy a kirtana végül harinámmá alakult a szomszédos településen. Mindeközben a pujárik a különleges fogások készítésével foglalatoskodtak, s óránként ajánlottak ételt és aratit az ünnepeltnek. Az Úr Nityananda murtiját a többi fesztiválmurtinkhoz hasonlóan helyi művészek készítették, s a többi magyarországi murtihoz hasonlóan Ő is nagyon gyönyörű. Idén új ruhát is kapott az ünnepségre, Radha-Syamanak pedig egy új esti ruha készült a fesztiválra.

       

És ha már a születésnapoknál tartunk: pár nappal ezelőtt azzal hívott fel minket az egyik kedves Nitya-seva támogató mataji, hogy a közösségükben egy különleges meglepetéssel szeretnének kedveskedni az egyik matajinak születésnapja alkalmából, de sokáig nem tudtak dűlőre jutni, hogy mi is lehetne az az ajándék, melyre biztosan egész életében emlékezni fog. Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy befizetnek a nevében egy teljes napi Nitya-sevát, s amiatt hívott minket, hogy egyelőre ne köszönjük meg nekik az átutalt összeget, nehogy idő előtt fény derüljön a meglepetésre. Sikerült is megőriznünk a titkot, amíg „át nem adták” az ajándékot: a Radha-Syama imádatának támogatásából származó örök kegyet. Ennél szebb születésnapi ajándékkal aligha lehetne kedveskedni bárkinek!

Ebben a hónapban másokat is hasonló, Radha-Syama örök kegyére vágyó lelki mohóság jellemzett: két bhakta megnövelte a már meglévő Nitya-sevája összegét, többen pedig kisebb adományokkal kapcsolódtak be a Nitya-seva programba. Nagyon köszönjük mindannyiótok támogatását! A tavalyi évben az előző évekhez képest nyolcszorosára nőtt a beérkező Nitya-seva adományok összege, s szeretnénk, ha ez az idén Radha-Syama és a Ti kegyetekből még tovább növekedne…
 
Március hónapban a következő napok közül tudtok még választani:
március első hete: itt még csak harmadika foglalt!
március második hete: 6., 8., 10., 11. szabad
március harmadik hete: 14., 16‒19. szabad
március utolsó hete: 20‒27-ig az összes nap szabad!

Jaya Radhe-Syama!

Új Vraja-dhama, 2017. március 4.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi

Hogyan segíthet?

Letölthető anyagok