44. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2019. május

 Kedves Bhakták!
 
Minden évben valamikor május tájékán ünnepeljük az Úr Nrsimhadeva megjelenési napját és Őszentsége Sivarama Swami Maharaja Vyasa-pujáját. Az idei két fesztivál Sivarama Swami 70. születésnapja alkalmából még különlegesebb volt. Sok vendég bhakta érkezett a világ minden tájáról, s mintegy 750-en vettünk részt a kétnapos rendezvényen! Kiemelt vendégeink, Őszentsége Bhakti Bhringa Govinda Maharaja, Őszentsége Niranjana Maharaja, Őkegyelme Adikarta Prabhu és Őkegyelme Madhava Prabhu kegyéből rengeteg nektárban volt részünk. A fesztivál egyik legemlékezetesebb része az volt, amikor az idős bhakták egymás mellett ülve hallgatták Sivarama Maharaja Vyasa-puja-beszédét, majd ők is szóltak néhány szót Maharajáról, és megosztották vele kapcsolatos emlékeiket. Könnybe lábadt szemmel hallgattuk őket, amint bepillantást engedtek a vaisnava-együttlét különleges voltába, s a Maharajával való szeretetteljes kapcsolatukba.

Ahogy Maharaja halad előre a korban, a vele való együttlét minden egyes pillanatát nagyon meg kell becsülnünk, hiszen egyre kevesebb lehetőség kínálkozik erre. Valószínűleg emiatt is szerettek volna a bhakták különleges ajándékokkal kedveskedni neki. Egy angliai család az összes Krisna-völgyi gurukulás és óvodás gyereknek (akik összesen hatvanan vannak) egy-egy Nava-vraja-mahima-szettet szponzorált. Maharaja tartott velük, illetve a szüleikkel és a tanárokkal egy programot, s ekkor ajándékozta meg a gyerekeket a szettekkel – amiket alá is írt –, majd megkérte őket, hogy legalább kétszer olvassák el a teljes sorozatot. Elmagyarázta, hogy a könyvek megírásával az volt a célja, hogy feltárja a bhakták előtt Krisna-völgy különleges, lelki mivoltát, s ezzel bátorítsa őket arra, hogy életüket Radha-Syama szolgálatának szenteljék. Ezt kívánta a Krisna-völgyi gyerekeknek is, s ezért ajándékozta meg őket ezzel a felbecsülhetetlen kinccsel.

Mivel a mezőgazdasági munkálatok hirtelen megsokasodtak, egyre több dolgos kézre van szükségünk. Ebben a hónapban négy nem bhakta önkéntes érkezett hozzánk, hogy segítsen a kerti munkákban és a tehenészetben. Mind egy biofarmon szerettek volna dolgozni, s amikor elkezdték, még nem is sejtették, hogy milyen lelki kincsekkel gazdagodnak majd ittlétük során. Lewis Angliából, Gustav Németországból érkezett hozzánk, s mind őket, mind Balázst és Dórát többször is lehetett látni a reggeli programokon. Mind a négyen elkezdtek érdeklődni a filozófiánk iránt, s részt vettek a fesztiválokon is, amelyek igencsak lenyűgözték őket. Amikor menni készültek, folyton a velünk átélt élményeikről beszélgettek, s megígérték, hogy újra meglátogatnak minket. Ahogy az ő esetük is bizonyítja: Krisna-völgy nemcsak egy farmközösség, ahol távol a város zajától, természetes környezetben lehet szolgálni az Urat, hanem egy csodálatos eszköz arra, hogy sok emberrel megismertethessük a Krisna-tudatot.

Ebben a hónapban négy új Nitya-seva-támogató csatlakozott hozzánk, és tíz ígéretet kaptunk teljes Nitya-sevák befizetésére. A fesztiválon tartottuk meg éves Nitya-seva-beszámolónkat is, melyen Őszentsége Sivarama Maharaja arra bátorította a bhaktákat, hogy vegyenek részt minél többen a murtik napi imádatának támogatásában. Bhakti Bhringa Govinda Maharaja – akinek a nevében a tanítványai már szponzoráltak két napot – fent ült a színpadon, s viccelődve megemlítette, hogy Sivarama Maharaja mostanában éppen őt is sürgeti, hogy ő maga is támogasson egy napi imádatot. Sivarama Maharaja maga is négy nap támogatója, s rajta kívül két másik család van még, akik négy napot szponzorálnak összesen.

Minden Nitya-seva-támogatónak megvan a saját különleges története, s szeretnénk ezeket sorban veletek is megosztani. Az e havi támogatónk története főleg azért különleges, mert ő az egyik első nem bhakta támogatónk. Mohana Dasa, Nitya-seva-csapatunk egyik tagja egy nap könyvet osztott Budapesten, s pont nehezen ment neki az osztás. Írt egy üzenetet Sivarama Maharajának, és az áldásait kérte, s így a következő ember, akihez odament, egy nagy adományt adott neki, de nem szeretett volna könyvet elfogadni cserébe. Beszélgetésük során kiderült, hogy a férfi nagy Beatles-rajongó, így Mohana Dasa adott neki egy Krisna-könyvet, melynek George Harrison írta az előszavát. Telefonszámot is cseréltek, s kapcsolatban maradtak. A férfi a következő két évben is rendszeresen adományozott. Egyszer feltárta Mohana Dasának, hogy a felesége épp elhagyni készül őt, mire Mohana megígérte neki, hogy imádkozni fog a házasságukért. Öt hónap múlva eljött a feleségével együtt Krisna-völgybe, és teljesen lenyűgözte őket Új-Vraja-dhama és Radha-Syama varázsa. Itt döntöttek úgy, hogy nem válnak el, hanem továbbra is együtt maradnak. Pár hónap múlva Mohana beszélt nekik a Nitya-seva-programról, és mivel azóta is hálásak Radha-Syamának, hogy megmentette a házasságukat, úgy döntöttek, ők is szponzorálnak egy napot az Isteni Pár örömére.
 
Jaya Radha-Syama!
 
Június hónapban a következő szabad napok közül válogathattok még:
 
3., 4., 5., 6., 7., 11., 14., 16., 23., 24., 25., 29. és 30.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
 
Syamajiu Dasi

2019. június 12., Új Vraja-dhama
 

Letölthető anyagok